Cikktáram

Egy erdélyi üvegfestő szegedi debütálása után

Dávid Júlia 1961-ben született Marosvásárhelyen. 1981-től a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt, iparművészeti szakon diplomázott. Szőnyeg- és jelmeztervezőként egyaránt dolgozott, s később olyan jelmezei jellemzik, mint pl. a „Koldusopera”-hoz, vagy „Az Operaház fantomja”-hoz kreáltak.

1989-től törökországi korszaka indult: üvegfestészettel és dekorálással foglalkozott.

1996-ban lett a marosvásárhelyi Innovációs Központ tervezője.

Az út innen Szegedig vezet. Első kiállítása 1986-ban volt, majd Budapesten éppúgy fórumot kapott, mint Marosvásárhelyen, Isztambulban, Kovásznán, Kanadában. Szegeden is bemutatkozott már 2004 júliusában, s legutóbb 2004. október 10-étől a Somogyi Könyvtár adott méltó otthont műveinek.

2003-ban a MAOE tagjainak sorába jelölték. Erdélyt élő múzeumként tartja számon: népi hagyományait, immanens, csak rá jellemző kultúráját, őszinteségét és sokszínűségét taksálja a legtöbbre. Dávid Júlia bájosan közvetlen, invenciózus alkotó, aki tetten érte Erdélyben a Honfoglalás előtti korszakból eredő török motívumokat, a törökös mentalitást. Ezek faragásokban, szőttesekben, bútorokban, a szűcs- és bőrdíszművészetben egyaránt reprezentálódnak.

Vall arról önéletrajzában, hogy a Kriza János által egybegyűjtött balladák ihletésére festett üvegablakok (a marosvásárhelyi „Cifra Palota” ablakai ezek), mennyire megrendítő – sugalló erővel hatottak rá. Váteszi erőt, mitikus fennséget sugároznak ugyanis. Példaképül szolgáló tanárai közül Nagy Pál festőművészt, Barabás Évát, Hunyadi Máriát, Hunyadi Lászlót és Csató H. Doinát nevezi meg.

Több stációt tudhat maga mögött Dávid Júlia; ahol most tart, a korábbi tömör formanyelvet váltó álmodozás, transzcendentálás, nem-lét közege. Itt az univerzum törvényeivel megbékélő, saját végességével szolid, belenyugvó derűvel szembenéző embert kell tételeznünk mint ideális befogadó alanyt. A ión-dór filozófia arkhét vegzálóihoz hasonlóan ő is őselemeket tüntet ki: a vizet, az elkülönítő, artikuláló horizontot, és az űrt. Találó triászra lelt így véleményem szerint, hiszen freskótöredékek, ikonok, imák szavatolják választásának, mint egy lehetséges elkötelezettségek és értelmezési sávnak a hitelét.

Nem vagyok bizonyos abban, hogy Dávid Júliának ez a mostani korszaka az életét innentől végigkísérő. Abban hiszek, hogy méltó, szigorú mércét is álló mindaz, amit mostanában üvegre ró.

Arra az üvegre, amely oly sok mindenre alkalmas: tiszta megjelenítésre éppúgy, mint önáltatásra és közbecsapásra. Szerintem nála tiszta üveg tisztán tükröz – nem hamis, hanem mesterien cizellált, szép az ablak.

Kívánom: fogadja és tartsa őt szeretettel Szeged.

2004.09.13

Balogh Tibor

Üvegkompozíciók

Ősi motívumok üvegfestményeken

Dávid Júlia alkotásai elsősorban a népi értékek kincsestárából merítenek – hangzott el a üvegfestő művész alkotásaiból Szegeden megrendezett tárlaton. A Székelyföldről elszármazott festőnő művészetének fő vonulatai közé tartoznak a szecessziós stílusú képek, a szürreális elemekkel átszőtt nonfiguratív alkotások, de talán legsikerültebb üvegfestményei a népvándorlás korának kultúráját idéző avar, szkíta és ősmagyar motívumkincseket jelenítik meg. Művein övcsatok, tarsolylemezek díszítései, az említett népek szimbolikája, totemállatai egyaránt nagy hangsúlyt kapnak. Dávid Júlia több év kísérleti munkájával sajátos technikát és egyedi stílust hozott létre: az alkotásokra jellemző, hogy a művésznő az üveg mindkét oldalára fest, ezért áttetsző, finom felületek váltogatják egymást a karakteresen erős színűekkel.

A meghatározó színek – az arany, a bíbor, a türkiz – és különböző árnyalataik attraktívvá teszik a műveket, erősen emlékeztetve a tűzzománcra. Bár az alkotások által felidézett jelképrendszer az ősi múltat idézi, a képek feltétlenül szólnak a múlt század megpróbáltatásokon keresztülment emberéről is. Dávid Júlia kiállítása június 30-ig tekinthető meg a szegedi Novotel Szállóban.

Magyar Nemzet, 2005. Június 17.

Haág Zalán

Áttetszőség és ragyogás az üvegen

Dávid Júlia festményei sajátos technikával készülnek

Textilesből lett üvegfestő az erdélyi származású, Szegeden élő Dávid Júlia. Arany és bíbor uralta, sajátos technikával készült képein jellemzően a honfoglalás kori motívumok, történetek köszönnek vissza.

Aranyban, bíborban, türkizben játszó üvegek, honfoglalás kori vagy szecessziós motívumok, iniciálék. Dávid Júlia bár eredetileg textillel dolgozott, 15 esztendeje elkötelezte magát az üvegfestészet mellett. A művésznő Marosvásárhelyen született, de már négy éve él Szegeden.

– Textil szakon végeztem a képzőművészeti főiskolát majd a rajzosság, a vonal fogott meg és grafikával foglalkoztam. Később a tónusok, az árnyalatok érdekeltek, és természeti elemekből hoztam létre kompozíciókat. Aztán eljutottam Törökországba, ahol rengeteg a nap, tobzódnak a színek, és én ezt az áttetszőséget, a gyönyörű ragyogást szerettem volna ábrázolni. Erre az üveg a legalkalmasabb – mesélte Dávid Júlia.

Az első időszak a technikai próbálkozásokkal telt, majd kialakultak a kedvelt témák és szeretett stílusirányzatok: a szecesszió, a balladák, a reneszánsz, a gótika, az iniciálék világa és mindenekelőtt a honfoglalás kori történetek, mondák, jelképek. A vándorlások, az őshaza, a sztyeppe, a jurták, a nemezelés, az ötvösművészet és a mondai elemek köszönnek vissza a legtöbb képről aranyban, bordóban, az alkotó szerint ugyanis ezek a nemes színek adják vissza leginkább az ódon hangulatot.

Dávid Júlia témaválasztását azzal indokolta, hogy túl sok idegen hatás ér bennünket, a körülöttünk lévő világ szilánkokra bomlik, ezért a mély tartás, az ősi töltet eltűnik. A kezdetek történelme visszaadhatja mindezt.

A művésznő sajátos technikát alakított ki, az üveg mindkét oldalára fest, ezáltal áttetsző és karakteres felületek váltogatják egymást a képeken. Arra a kérdésre, hogy tartós szerelem-e az üvegfestészet, elmondta, időnként vívódik benne a textiles, úgy érzi, szívesen megszőné azt, amit megfestett.

– Majd egyszer talán – tette hozzá –, ha majd lenyugodtam.

Délmagyarország, 2005. június 18.

Gonda Zsuzsa

Az üvegbe öntött őserő

A színhatást mindig a ráeső fény határozza meg

Ismét képzőművészeti kiállításnak adott otthont a szegedi Somogyi Könyvtár. A fiatal erdélyi alkotó tárlatában ikonszerű üvegtechnikával az ősi balkáni és magyar mondavilág motívumait eleveníti fel.

Dávid Júlia festő, iparművész, díszlettervező, grafikus. Megjelenésében és alkotásaiban egyaránt érezhető, szenzibilis művészegyéniség.

A Marosvásárhelyen született alkotó Kolozsváron végeztetanulmányait, majd éveken keresztül Törökországban élt. Munkásságában az erdélyi népművészet, a keleties motívumrendszer elemeit ötvözi a magyar és balkáni kultúrák misztikus eredettörténetével. Közel nyolc év munkásságát átölelő kiállítása december elsejéig látható a Somogyi Könyvtár első emeletén.

- Kétségkívül kalandos és mozgalmas életútjának melyek voltak azok a fő állomásai, amelyek alkotói pályáját alakították?

- Mivel gyerekként a marosvásárhelyi Képzőművészeti Líceumba jártam, az erdélyi néprajzi kincs egész életemben meghatározó marad. A képzőművészeti órákat a Kultúrpalotában tartották, ahol minden nap láthattam a nagy mesterek freskóit, ablakfestményeit, a sajátos kalotaszegi, erdélyi ősmagyar motívumokat. Ezekből a beépült gyökerekből mindig lehet meríteni, és bevallom, visszavágyom szülővárosomba, hogy a letisztult kompozíciókat újra láthassam. Kolozsváron a textil szakon már grafikákat szőttem. Itt sokkal felszabadultabban, kötöttségek nélkül lehetett alkotni. Üveggel csak később, Törökországban kezdtem foglalkozni. A tenger és környezetének harmóniája nyitotta ki színvilágomat a pasztelltől, szürkétől és feketétől a színesekig.

- Festett üveget, tervezett díszletet és számos alkotása a műfaji határokon kívül esik. Milyen eszközökkel dolgozik szívesen?

- Üveg és kiégetett technikákat használok. A táblaképek hasonlatosak a XV-XVI. századi ikonokhoz. Ezek az alkotások – ellentétben az ablakfestményekkel – nem voltak átvilágítva, tehát a színhatást mindig a ráeső fény határozza meg. Az üvegtechnikát lehet funkcionális vagy dekoratív művészetként is értelmezni, én mindkettőt alkalmazom.

- Erdély, Törökország, Magyarország. A szoros történelmi kötődés ellenére eltérő világok, különböző kulturális gyökerek. Hogyan találkozik a témában e három terület?

- A témaválasztás mindig sokrétegű. Nekem ugyanazt jelenti, mint a régészet, örökké boncolgatom a leleteket. Időben visszafelé egyre mélyebbre ások. A szecessziótól a reneszánszon át a kora keresztény és az azt megelőző honfoglalás koráig visszakanyarodva olyan gazdag kulturális örökséggel találkoztam, mely szinte megfoghatatlan. Egyfajta őserővel, ami sajnos korunkban szilánkokra kezd szétesni. A népmesék, mondák motívumai, a sámánok és táltosok örök ősi hite, a letűnt civilizációk, vándorló népcsoportok színes világa elevenedik fel. A kiállítás egyben eredetkutatás is, a széthullott szilánkok, értékek egyesítése.

Szegedi Egyetem, 2005. június

Tótváradi Zsolt